Patka Heléna

Fotó: Dvorák Dániel

1989–1992-ig a Veszprémi Petőfi Színházban játszott gyerekszínészként. 1993 óta rendszeresen foglalkozik versmondással, előadó-művészettel. 1996 és 1998 között a Nemzeti Színházban és a Nemzeti Színiakadémián szerzett színházi tapasztalatokat, majd 2003-ban színháztörténész szakon diplomázott a Veszprémi Egyetem Színháztudományi Karán.
2002-ben Dvorák Gáborral megalapították saját nevükkel fémjelzett színházukat, a Dvorák & Patka Színházat. A békakirály, a Játsszunk pantomimet! és az Egypercesek című előadásaikkal nagy sikert arattak, és visszatérő vendégei a Miskolci Nemzeti Színháznak, a Pécsi Harmadik Színháznak, a bécsi Gloria Theaternek és a szintén bécsi Collegium Hungaricumnak. Emellett számos hazai színházban felléptek: játszottak a Merlin Színház, a Bárka Színház, az IBS Színpad, a Gyulai Várszínház, a Békés Megyei Jókai Színház, az Esztergomi Várszínház, a Győri Nemzeti Színház, a Holdvilág Kamaraszínház és a Komédium Színház színpadán is.
Rendszeresen tart előadóesteket, és 2000-ben egy önálló verseskötetet is megjelentetett Szívritmus-zavarok címmel.
2014-től a Pesti Magyar Színiakadémián tanít, 2015-től a Magyar Színház koprodukciós partnere.

 


A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:


KIRÁLYLÁNY; BOSZORKÁNY (Jacob Grimm – Wilhelm Grimm – Dvorák Gábor: A békakirály)

Dvorák Gábor: Huzavona

NYUSZILÁNY (Dvorák Gábor: Csacska nyulacska)

Dvorák Gábor: Egypercesek


További fontos szerepei:
Vallomás a Csodáról – Ady Endre Csinszka tekintetében – Erzsébetligeti Színház
Feleségek felesége – Komédium Színház
Kései sirató – József Attila-est – Zuglói Művelődési Ház (Cserepesház)
„Oly korban éltem én…” – Radnóti Miklós-est

 

Dvorák Gábor

Fotó: Dvorák Dániel

Budapest, 1958. február 27.

1976-ban kezdett pantomimmel foglalkozni, mestere Kárpáthy Zoltán volt. 1976 és 1978 között a Thália Színházban szerzett színházi tapasztalatokat, majd egy évvel később színházrendezői vizsgát tett.
1982 óta hivatásos pantomimművész, pantomimtanár. 1984–88-ig főként Svájcban, Németországban és Ausztriában dolgozott, tanított, majd itthon is rendszeresen tartott kurzusokat. 1989 és 2002 között tanítványaival több társulatot is alakított.
2002-ben Patka Helénával megalapították saját nevükkel fémjelzett színházukat, a Dvorák & Patka Színházat. A békakirály, a Játsszunk pantomimet! és az Egypercesek című előadásaikkal nagy sikert arattak, és visszatérő vendégei a Miskolci Nemzeti Színháznak, a Pécsi Harmadik Színháznak, a bécsi Gloria Theaternek és a szintén bécsi Collegium Hungaricumnak. Emellett számos hazai színházban felléptek: játszottak a Merlin Színház, a Bárka Színház, az IBS Színpad, a Gyulai Várszínház, a Békés Megyei Jókai Színház, az Esztergomi Várszínház, a Győri Nemzeti Színház, a Holdvilág Kamaraszínház és a Komédium Színház színpadán is. Előadásaikban többnyire rendezőként és színészként is tevékenykedik, továbbá ő rendezi Patka Heléna előadóestjeit is.
2000-től 2003-ig pantomimtanárként részt vett a Kabóca Bábszínház bábszínész képzésében. Időközben siket és nagyothalló gyerekekkel is foglalkozni kezdett.
2006-tól a Pesti Magyar Színiakadémián tanított színpadi mozgást, 2007-ben pedig a békéscsabai Színitanházban tartott pantomimkurzust. Ezt követően a Vígszínházban és a Békéscsabai Jókai Színházban is koreografált, mimografált.
2015-től a Pesti Magyar Színház koprodukciós partnere.

 

A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:


KIRÁLYFI; BÉKA; KÉRŐK; JÁTÉKMESTER (Jacob Grimm – Wilhelm Grimm – Dvorák Gábor: A békakirály)

NYUSZIFIÚ; FARKAS; JÁTÉKMESTER (Dvorák Gábor: Csacska nyulacska)

      Dvorák Gábor: Huzavona

Dvorák Gábor: Murphy törvényei

Dvorák Gábor: Egypercesek

 

További fontos szerepei:
Illúziók
Mozdulatok humora
Egynyári szerelem
Megzavart nyugalom
Ötórai tea
Bohóc-cirkusz
Emberek és “emberek”
Murphy törvényei – Pécsi Harmadik Színház
Öregek
A Nyúl
Egypercesek – Groteszkek

Filmes és televíziós szerepek:
Blue Box
Mindentudás Egyeteme
Adóellenőrök (humoros illusztráció)

 

Célunk - személyes érintettségünknél fogva is -, hogy a 3-10 éves gyerekek részére olyan szórakoztató előadásokat hozzunk létre, melyek egyben nevelnek is: pozitív példát adva az emberi viselkedésről, jószívűségről, segítőkészségről, becsületességről, szeretetről, szorgalomról, s pellengérre állítva az erőszakot, önzést, butaságot…

 

Fontosnak érezzük, és ezért - a többletmunkát sem sajnálva - igyekszünk, hogy bármely helyen „nagyszínházi” élményt adhassunk a gyerekeknek (fény, díszlet, stb.).
Szándékunk, hogy eddigi repertoárunknak megfelelő minőségű produkciókat hozzunk létre a mesejáték műfajon belül is: mind tartalmilag, mind a színészi játék, s a színházszcenikai megjelenés szempontjából.
Gyerekelőadásaink formanyelvében hangsúlyos a tradicionális történetmesélés, a metakommunikáció és a mimetikus elemek használata, valamint a zene cselekményt erősítő, illetve történést ellenpontozó hatása.